Szeretek utazni, ezt a másik blogból is le lehetett szűrni (Mert utazni kell...) Voltam már Európa majd minden országában - bár van még néhány fájó hiányzó, amit még pótolni kell... -, Kínában, Indiában, Vietnámban, Ausztráliában, Brazíliában, de Afrikában még soha. És persze Észak Amerikában sem. Mindenki beláthatja, hogy ez nem maradhat így sokáig. Amerika nem csábított egyenlőre annyira, de Afrika igen. Zsuzsinak kerek szülinapja van - tehát menni kell, ugye?

Azt persze tudtam, hogy Zsuzsinak Marokkó az álma, de azért körbenéztem, mi elérhető még. A nővéremék júniusban voltak Dél Afrikában, az vonzana engem is. Lebeszéltem magam róla, messze is van, meg hát a repülőjegy is nagyságrenddel drágább. Nézzük Észak Afrikát. Egyszer olvastam egy Wilbur Smith könyvet, ahol a hősök lovat választottak maguknak az ókorban, és direkt nem beszéltek egy lóról, mert az nagyon tetszett nekik, hát őt rakták utoljára, nehogy kizárjanak egy olyan lovat a gyors választással, ami szintén kiváló jelölt lenne. Nos, én is így voltam, tudtam, hogy Marokkó a cél, de azért szépen sorba vettem az észak afrikai országokat. Egyiptom? Á, mindenki odamegy. Algéria? Hát nem sok jót hallottam mostanában róla... Líbia szóba sem jöhet. Tunézia? Na ezen már alaposan elgondolkodtam. Zsuzsikának tenger is kell, hát ez pont kényelmes lenne. Pár nap Tuniszban, aztán egy kényelmes szálloda a tengerparton. Már majdnem el is gyengültem, amikor jött a hír, hogy Líbiában újra balhé van, és a hadsereg csapatai megindultak a tunéziai határ felé. Na jó, ettől maradjunk minél távolabb. Mi maradt hát? Igen, Marokkó.

Repülőjegy, szállás. Legyen itt is pár nap Marrakeshben, aztán menjünk Agadirba fürödni. Minden lefoglalva, Zsuzsi elől eltitkolva, minden rendben. Jött a szülinap, Zsuzsika megkapta, szó szerint sikított örömében. Adni jó :-)

Aztán jött a nagy nap: reggel elindultunk Bécs irányába, egy szállodánál letettük az autót, és már a reptéren. Első csalódás: a gép kb két órát késik. Laudamotion, ami Ryanair. Információ nincs, a beszállás tervezett időpontjában a népek felsorakoznak a beszálláshoz, aztán ott állunk másfél órát. Hát ejnye. De az igazi feketeleves csak ezután jön. Közvetlenül a beszállás előtt nézem meg a beszállókártyákat, és fedezem fel, hogy 12 sor különbség választ el egymástól bennünket Zsuzsival, ráadásul én középen ülök, ami a 193 centimmel és 110+ kilómmal nem optimális. Ideges leszek nagyon, mert nem tudom, hogy én rontottam el, vagy a légitársaság. Akkor közvetlenül nem derült ki, de lelövöm a poént: nem én rontottam el. Vagy a Bravofly, ahol foglaltam, vagy a légitársaság random szétszórta az utasokat. A visszafelé úton volt olyan, hogy anyuka a két kisgyerekével nem egymás mellett ült. Többet nem foglalok Bravoflyon, és nem repülök sem Ryanairrel, sem Laudamotionnel...

Szerencsére ez volta két kellemetlen eseményből az egyik, és az első sokk után túltettük magunkat rajta. Végül nem ültünk egymás mellett, de némi cserebere után Zsuzsi ablak mellé került, én meg folyosóra, ami azért elviselhető volt. A késés ellenére Abdul megvárt bennünket a reptéren. Mint kiderült egy nagyon rendes, jóindulatú, jó természetű embert kaptunk sofőrnek, aki angolul is egész jól beszélt.

Elvitt minket a szállásra, ami egy riád volt, miután azt olvastam, hogy ha már Marrakeshben vagy, akkor riádban kell megszállni. Nem csalódtunk. A mi szállásunk a Riad Malika volt, ami a Medinában, azaz a belvárosban volt, nem is lehetett autóval teljesen bemenni, de kellemes séta távolság volt. Nem gondoltunk semmi rosszra, de ahogy sétáltunk be a szűk utcácskákon, ki volt írva, hogy a biztonságra külön is vigyáznak. Meg kell mondjam, hogy egyszer sem éreztem az egész utazás alatt, hogy veszélyben lennénk, pedig jártunk érdekes helyeken is. Szóval a szállás utcája így nézett ki:

Igen, az ajtó vasajtó, csengetni kell, és akkor jön a portás. Mindenkit ismer, miután kilenc szoba van összesen, így a biztonság maximális. És a hely tényleg elbűvölt bennünket. Pedig nem egy csilivili ötcsillagos szálloda, néhol látszanak a használat nyomai, de mégis nagyon hangulatos. A riádok valamikor gazdag arabok családi házai voltak, és át lettek alakítva szállássá. A ház belülről is labirintus, nincs egy központi lépcsőház, több van, és egyikből nyílik a másik. Amikor először mentünk fel a portás után, azt hittük többet le sem találunk. :-) De letaláltunk, és nagyon élveztük. A szobánk a tetőn volt, persze volt légkondi. Nem volt nagy szoba, de két terasz tartozott hozzá, amit rajtunk kívül más nem használt. Jó volt esténként kiülni és ott kortyolgatni a hazulról hozott pálinkát - tudjátok, a fertőtlenítés miatt. Néhány kép innen is, ami már másnap készült:

Volt uszoda is, fölülről fényképezve, a mi szintünkről:

Bár nagyon fáradtak voltunk, azért kisétáltunk a térre, ahol a szokásosnál is sokkal nagyobb tömeg volt, miután egy kulturális fesztivál utolsó előadása volt. Megnéztük, visszaballagtunk, aztán aludtunk. A második napról holnap.