Hétfőn tehát nagyon aktívak voltunk, megvolt az Ourika vízesés, a Bahia palota, és még tevegeltünk is. Megérdemeltük a pihenést, nem is kapkodtuk el a felkelést, bár a müezzin nem kegyelmezett, ötkor imádkozott. Megreggeliztünk kényelmesen, veszekedtünk a teknőssel, aki mindenáron a lábunk alatt akart lenni, összepakoltunk, kifizettük a számlát. Ez egy kicsit több lett, mint amire számítottam, a már említett vacsora és a sok kis tétel miatt, mint pl a helyi adó. De rövid ellenőrzés után rájöttem, hogy minden rendben, túl is léptünk rajta.

A teknős a recepciónál:

Délelőttre a Koutoubia mecsetet terveztük, délutánra céltalan sétát, és négyre foglaltunk helyet a buszra. A Koutoubia mecsetet sajnos gyorsan letudtuk, mivel nem volt nyitva, nem tudjuk miért. Így aztán csak körbejártuk, jól lefényképeztük, majd leültünk a padra.

Nem nagyon tudtunk mit kezdeni a ránk szakadt szabadidővel, ami a közelben volt, azt már láttuk, távolra menni nem volt elég idő, a térre visszamenni sem volt kedvünk. Jut eszembe a térről nem meséltem el, hogy még amikor jöttünk a reptérről akkor mondta Abdul, hogy este átveszik ott az uralmat a kígyók és a majmok. Én naiv azt hittem, hogy a szabadon élők, de amikor este keresztül sétáltunk a téren, akkor rá kellett jönnöm, hogy nem, láncon tartott majmok, és ládákban hozott kígyók az attrakció. Zsuzsival közel sem mentünk, a kígyókat egyáltalán nem szeretjük, a láncon tartott majmokat meg sajnáltuk...

De most nem voltak ott, ezzel együtt tudtuk, hogy a gyümölcslé árusokon kívül más látványosság ilyenkor ott nincs, úgyhogy kínomban a térképet tanulmányoztam. Kis idő elteltével találtam egy kertet a közelünkben, mint kiderül a La Mammounia hotel kertje volt. Rendkívül elegáns szálloda, egyénre szabott öltönyös biztonsági őrök védték. Megkérdeztük tőlük, hogy bemehetnénk-e megnézni a kertet, amire sajnálkozva azt mondták, hogy nem, mivel én papucsban vagyok. Férfiak csak cipőben mehetnek be. Kicsit fancsali képet vágtam, mert a cipőm a szállodában a bőröndben volt, ezt meg is mondtam nekik, és elindultunk visszafelé. De aztán megesett rajtunk a szívük, utánunk kiabáltak, hogy menjünk vissza. Most az egyszer kivételt tesznek, csak tagadjuk le, hogy találkoztunk, ha valaki megkérdezi, hogy miért vagyok papucsban. Hálásan megköszöntük és bementünk, mit mondjak, érdemes volt. Ez egy angol típusú kert volt gyönyörű pázsittal, igazi kertészmérnöki munkával... Zsuzsi persze le volt nyűgözve tőle.

Szebbnél szebb képeket lehetett csinálni, itt a háttérben a Koutoubia mecset:

Itt aztán szépen eltöltöttük az időt, visszamentünk a Ladresse-be ebédelni, aztán szálloda, taxi, és buszmegálló. Rövid várakozás után megjött a buszunk, a felszállásnál kiderült, hogy a csomagjainkra azonosító cetlit kell ragasztani, hogy tudjuk bizonyítani, hogy a mienk. Kíváncsi voltam, hogy a leszállásnál ellenőrzik-e, de természetesen azt a csomagot adták oda nekem, amire rámutattam, tehát vihettem volna bármelyiket, csak aztán gyorsnak kellett volna lenni :-) A busz maga nagyon szép új Volvo volt, mi Comfort plusszal mentünk. Volt wifi, nagy hely a lábaknak és légkondi. El voltunk ragadtatva, úgyhogy visszafelé is inkább egy órával korábban indultunk el, hogy ezzel a minőséggel tudjunk utazni - az árkülönbség  a normálhoz képest 20 dirham volt, azaz 600 forint...

Ahogy megérkeztünk Agadirba, rögtön megvettük a jegyet visszafelé, hogy ezzel már ne legyen gondunk, majd taxit kerestünk. A taxis szakma mindkét oldala bemutatkozott: az egyik suttogva közölte, hogy ő taxis, és normál árai vannak, menjünk vele. Meg sem kérdeztem, hogy mennyi, biztos voltam benne, hogy az ő "normál" ára sokszorosa a rendes árnak. Felmentünk egy emelettel feljebb, ott álltak a valóban rendes taxik, ahonnan egy rendező forma ember jött, kérdezte hova akarunk menni, és egyből mondta, hogy öt euró az ár. Jött az autó, beszálltunk, és nemsokára már a szállodában voltunk. A legelső benyomás jó volt: ahogy kiszálltunk ráláttunk az óceánra. Eddig jó. Bementünk a recepcióra, az már nem volt jó. A hölgy ugyan kedves volt, de mögötte a fal tele volt villanyszereléshez szükséges lyukakkal, amin látszott, hogy nem aznap keletkezett, de nem foglalkoztak vele. Ez nagyon nem jó. Mondtam is a Zsuzsinak, hogy remélem a szoba jobb lesz, mint a recepció. Hát nem lett jobb. Mi kimondottan a tengert szerettük volna látni a szobából, hát azt megkaptuk.

De az ablakunk alatt ment az V. Mohammed sugárút mind a négy sávja rettenetes nagy forgalommal éjjel-nappal. Az ajtó hangszigeteléséről nem lehet beszélni, olyan volt, mintha közvetlenül a fejünk mellett dübörögtek volna az autók - és persze ezek dudálnak is, ha kell, ha nem. Mit mondjak, alig aludtunk valamit az éjszaka... Másnap kértünk szobacserét, jöjjön inkább a medence, ott éjszaka azért halkabb volt. De egyébként a szoba inkább csak szobácska volt, a kb 160 cm-es franciaágy elfoglalta az egészet, pakoló asztal, vagy szék a szobában nem volt, mert nem is fért volna el. A kis erkélyen két mini műanyag szék árválkodott, mondjuk a vizes törölközőt kiteríteni jó volt, másra nemigen lehetett használni. Első csalódottságunkat legyűrtük, és úgy döntöttünk, hogy nem foglalkozunk vele, és jól fogjuk érezni magunkat. Innentől kezdve éltük a strandolók életét, ami miatt idejöttünk. A szálloda medencéje egyébként kiváló volt, tiszta, és kellemesen meleg vizű.

Az időjárás egyébként furcsa Agadirban: nincs igazán hőség,de mégis ez a hely a legmagasabb átlag hőmérsékletű fürdőhely Marokkóban. Ottlétünkkor 26-28 fok volt, helyenként erős széllel, ami miatt még hűvösnek is érződött - esténként Zsuzsi egyenesen fázott... Délelőttönként Agadirban a nagy pára miatt nehezen süt ki a nap, ezért sétáltunk. Elmentünk a kikötőbe is, aztán persze strandolás a medencénél, vagy a tengerben.

A marokkóiak is sokat és szívesen piknikeznek, de sajnos ilyenkor rengeteg szemetet hagynak maguk után. Aztán persze jön egy takarító brigád, és reggelre többé-kevésbe eltünteti ezt, még ha a képre nézve ez hihetetlennek is tűnik.

A beach meglepően jó volt, de voltak helyek, ahol az arabok a kis sátraikkal koncentrálódtak, ide azért nem mentünk.

De tevegelni a parton is lehetett (volna):

Felmentünk a várromokhoz is - vagy mi a nyavalya az, mert semmilyen ismertető tábla nem volt. Igaz kerítés, vagy biztonsági fal sem, a romok valóban romok voltak. Néhol kimehettél a szakadék szélére egy betontetőn, vagy kiléphettél a leomlott fal résén is a meredek szélére. Zsuzsi előre eltiltott mindentől, mert nem bírja az ilyen látványt. De a panoráma szép volt, itt látszik a beach, no meg a bal szélen a sugárút, ami mellett a szállodánk is volt:

Taxival mentünk fel, ami olyan állapotban volt, hogy Zsuzsi azt mondta, hogy nem ér annyit Agadir, hogy ott haljon meg a taxiban. Persze nem volt semmi gond, azt csak később árultam el neki, hogy a műszerfalon az összes létező figyelmeztető lámpa égett, az olajnyomástól a fékrendszeren át a guminyomásig. :-) Ezt a fényképet is úgy készítette, hogy rám szólt, hogy ne támaszkodjak neki a falnak, mert az bármikor ledőlhet. Dehogyis! :-)

Ahogy említettem, néha kissé szeles idő volt, Zsuzsi pl így napozott a beachen:

Én csak árnyékot kerestem mindig:

Persze a naplementék mindig szépek voltak. A kikötős képen az árbocok között a hegyoldalon már láthattatok egy feliratot, ami mint elmondták nekünk az Isten Haza Király szavakat rejti, finom utalással a királynak arra, hogy hol a helye a sorrendben :-) Ez a felirat este ki van világítva, ilyenkor nagyon szép...

De a szimpla naplemente is szép volt:

Aztán persze eljött az utolsó nap is, A szállodai szobán túltettük magunkat, azon sem akadtunk ki, hogy az új szobában annak ellenére sem működik a légkondi, hogy három ember ígérte meg, hogy megszerelik, közte a szálloda menedzsere. Szerencsére nem volt vészes a szoba hőmérséklete, úgyhogy ezen már csak mosolyogtunk. Arabok. Esténként a parton ettünk, lehetőleg marokkói ételeket, sétáltunk nagyokat, hessegettük az árusokat. A legjobban az tetszett, aki gyökerestül tépte ki a köztereken a virágokat, majd szálanként egy euróért árulta :-)

Végül elbúcsúztunk a továbbiakban senkinek sem ajánlott szobánktól is:

A pálinka elfogyott, gyomorproblémánk nem volt, és kalandmentesen jutottunk vissza először Marrakechbe, aztán Abdullal a reptérre. Utolsó fotó, aztán bementünk az épületbe.

Előző nap megkaptuk a beszállókártyáinkat, Zsuzsi a 9. sorba, én a 16.-ba. De már felkészültek voltunk, találtam Ryanair irodát, ott némi aprópénzért átírattam a helyeket, így egymás mellé kerültünk. Szándékomban áll ezt a pénzt visszakérni tőlük, különösen, mivel a gép most is több, mint egy órát késett, így hajnali fél négy volt, mire hazaértünk.

De jó volt, nagy élmény volt, kedves emberek, más, de érdekes kultúra. Örülök, hogy láttuk, de legközelebb máshova megyünk... :-)